17. Tragédia.

Haza értünk de már csak arra volt időm hogy Lau kisminkeljen.

-Várjál Becky ne mocorogj csupa szempilla spirál leszel!

-Ó, bocsi.

-Ne mozogj!

-Ok.

-Kész!

-Na hagyném!!

-Gyönyörű vagy!- mondta Lau kicsit mintha anyukám lenne az esküvőmön.

-Köszi. Imádlak! De most indulok mert el fogok késni.

-Jó szia majd hívj!

Megjött értem a taxi. Kiszáltam a kocsiból és amint elindult a taxi leléptem az útra már az út közepén voltam mikor egy kocsi már 1m volt tőlem ebben a pillanatban Jay felém ugrott és arébb 

lökött.

Itt vagyok a kórházba. Én egy horzsolással megúsztam, de Jay nem volt ilyen szerencsés. A kocsi alá került. Most egy szobába van ahol vagy 20 orvos az életéért küzd miattam. Ha én nem vagyok ott akkor, akkor nem ugrik oda és nem sérül meg.

Ott ültem egyedül tenyerembe hajtott fejjel sírtam. Ha akkor elkenődött volna a szempilla spirálom attól hogy megmozdulok most hogy nézhetek ki?

Ekkor egy orvos jött ki a teremből.

-Hölgyem? Maga Becky?

-Igen az úr odabent folyton magáról kérdezősködik.

-Ébren van?

-Igen, de nagyon gyenge. Borda és lábcsont törés.

-Ez mennyi időt jelent?

-Itt 4-5 nap. De egy ideig fekvő beteg lesz.

-Jaj. Na és bemehetek?

-Most még nem gipszelik de a másik épületbe fogjuk átszálítani éjszakára.

-Akkor megvárom még hogy átvigyék ott beszélek vele.....

-Nem tudom hogy mikor tudjuk átvinni. Lehet hogy későn lesz de..

-Itt várom! -mondtam talán egy kicsit túl durván, mire az orvos visszaugrott egy kicsit.

-Igenis hölgyem, viszontlátásra!